A csillagda ma

A TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület 2018. október 9-én megvásárolta a csillagdát Tata Város Önkormányzatától. Az épület bővítése-felújítása után 2023. novemberben újra megnyílt. Az önkormányzat továbbra is támogatja a TIT-et, hogy csillagászati programokat szervezzen és rendezzen a csillagvizsgálóban.

Ez történt 2021-ben 2022-ben 2023-ban 2024-ben 2025-ben

2026. évi nyilvános csillagászati előadások, távcsöves bemutatók és egyéb programok


– Január 2-án a Kecskeméti Planetárium munkatársait láttuk vendégül.
– Január 30-án Nagy István Kísérletek Tesla-tekerccsel címmel tartott kísérleti bemutatót.
– Március 6-án Nagy István Fotoelektromos jelenségek címmel tartott kísérleti bemutatót.
– Március 26-án a tatabányai Árpád Gimnázium diákjait fogadtuk.
– Április 10-én a Kuny Domokos Múzeummal közösen rendeztük meg a Földrajz Éjszakáját.
– Április 11-én az Űrhajózás Világnapján változatos programokkal családi napra hívtuk a kicsiket, a nagyokat és szüleiket.
– Április 25-én a Csillagászat Napja alkalmából távcsöves bemutatót tartottunk az Öreg-tó partján a Pötörke Malom mellett.
– Május 4-én a budapesti Tamási Áron Gimnázium diákjait fogadtuk.
– Május 5-én a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium diákjait fogadtuk.
– Május 9-én az Eötvös Gimnáziumban és csillagdánkban került sor a XII. Kulin György Országos Csillagászati Diákvetélkedőre.
– Május 14-én a szigetszentmártoni Nefelejcs Nyugdíjas Egyesület tagjait fogadtuk.
– Május 15-én az V. Nemzetközi Rekus találkozó résztvevőit fogadtuk.
– Május 16-án a Gothard Csillagászati Egyesület tagjait láttuk vendégül.
– Május 21-én a tatai Kertvárosi Óvoda gyermekeit fogadtuk.
– Június 5-én a budapesti Hunyadi János Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 10-én a budapesti Fillér utcai Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 11-én a budapesti Fillér utcai Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 11-én a győri Nyugdíjas Klub tagjait láttuk fogadtuk.
– Június 11-én a budapesti Krúdy Gyula Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 12-én a tatai Vaszary János Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 13-án Mindent tudni akarok a távcsövekről! címmel rendezett egész napos programon Szklenár Tamás a modern távcsöves felfedezések módszereiről, majd Kurucz János a távcsövekről és optikai elemeiről tartott előadást. Sötétedés után kipróbáltuk a csillagda összes távcsövét.
– Június 15-én a tatai Vaszary János Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 16-án és 17-én a keszthelyi Család Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Június 17-én a tatai Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. dolgozóit és családtagjait fogadtuk.
– Június 20-án a Múzeumok Éjszakáján nagyon sok látogató kereste fel a csillagdát.
– Június 24-én a tatabányai Óvárosi Általános Iskola diákjait fogadtuk.
– Július 7-én a tatabányai Grundfos Magyarország Gyártó Kft. gyermektáborának lakóit fogadtuk.
– Július 8-án a győri Közösségi Kávézó tagjait fogadtuk.
– Július 9-én a Tatai Református Gimnázium diákjait fogadtuk.
– Július 14-én a komáromi Híd Köztünk Egyesület tagjait fogadtuk.
– Július 15-én a tatai Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. dolgozóit és családtagjait fogadtuk.
– Július 16-án a tardosi Túratábor résztvevőit fogadtuk.

Megszakítás